|
| Ismét tiltakoztak tegnap a romániai fuvarozók - Bukarestben mintegy150 teherautó forgalomlassító körözéssel fejezte ki elégedetlenségét. |
| |
|
|
| Mégsem emelik mezőgazdasági és gazdasági tárca európai uniós alapokkal foglalkozó személyzetének alapfizetését, miután a kormány múlt héten sürgősségi rendelettel hatálytalanította azt a rendelkezést, melynek értelmében a két minisztérium alkalmazottjainak alapfizetése 75 százalékkal nőtt volna. |
| |
|
|
| Év végétől osztják a kárpótlást azoknak, akik a rendszerváltás előtt Dacia személygépkocsira fizettek be, de soha nem kapták meg autójukat. |
| |
|
|
| Legkésőbb június 15-ig kötelesek visszafizetni az államnak a termőföld-megművelésre nyújtott állami segélyt mindazok a gazdák, akik nem vetették be területeiket. |
| |
|
|
| Betiltják az adalékanyagokat, tartósítószereket, zsírokat és édesítőszereket tartalmazó kész élelmiszerek forgalmazását az iskolákban és ezek környékén – erről döntött tegnap a képviselőház. |
| |
|
|
| Budapesten 2002 óta szerveznek Kertészeti Dísznövény Kiállítást és Vásárt, idén először a rendezvény Székelyudvarhelyen is megveti lábát – az ünnepélyes megnyitó pénteken 13 órakor lesz a Művelődési Ház konferenciatermében, de reggel 9-től már szabad a vásár a Küküllőpart melletti parkban. |
| |
|
|
| Egyszerű többséggel választunk idén megyetanácselnököket a helyhatósági választásokon, ezért nem mindegy, hová pecsételünk – hívja fel a figyelmet az APDO Lider emberjogi szervezet. |
| |
|
|
| Holnap az utolsó nap, amikor még a határidőn belül be lehet bevallani a 2007-es személyi jövedelemadót – a helyi Közpénzügyi Hivatal szerint a székelyudvarhelyi adózóknak még fele sem tett eleget a kötelezettségének. |
| |
|
|
| Feleki Miklós nevét fogja viselni a nagygalambfalvi kultúrotthon – a névadó ünnepséget, kulturális műsorral fűszerezve, szombaton délután 4 órától tartják a településen. |
| |
|
|
| Magyar nyelv és irodalomból nagyon jó eredményeket értek el a Hargita megyei hét-nyolcadikosok az egységes féli dolgozatíráson. |
| |
|
| |